

Matematikaverseny
Május 8-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen a 2. osztályosok vármegyei matematikaversenyét, ahol megyénk 32 tehetséges diákja mérte össze tudását.Iskolánkat Papp Nándor képviselte, aki kiváló teljesítményt nyújtva az élmezőnyben végzett, és a rangos 6. helyet szerezte meg. Szívből gratulálunk Nándornak ehhez a szép eredményhez, és további sok sikert kívánunk neki! 🙂


Népek tavasza
Még kora tavasszal hirdette meg a HEBE Kft. az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeivel kapcsolatos csapatversenyét. Két lelkes ötödikes csapatunk nem rettent vissza a munkától. A kérdések között szerepelt puzzle, keresztrejtvény, térképes feladat, képeslap alkotása is. Minden versenyzőnek készítenie kellett egy illusztrált idézetes lapot a Titulász bankója című Móra-novellához. Volt egy projektfeladat is, melyben a csapatok saját 1848-as társasjátékot készíte


Népdaléneklési Verseny
Büszkeséggel és örömmel osztjuk meg, hogy a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola népdalénekesei május 8-án részt vettek Baján az V. „Tüzet viszek, lángot viszek” Népdaléneklési Versenyen, ahonnan csodálatos eredményekkel térhettek haza! 🥇 Kiscinege énekcsoport – arany minősítés 🥇 Cinege énekcsoport (Kertmegi Ágnes, Fődi Sára és Csányi Dorottya) – arany minősítés 🥇 Kertmegi Ágnes szólista – kiemelt arany minősítés Szívből gratulálunk minden fellépőnek és Timi n


Határtalanul Szlovákiában – 4 nap, rengeteg élmény!
7. osztályos tanulóink felejthetetlen négy napot tölthettek Szlovákiában a Határtalanul program keretében. Utunk során megismerkedtünk a Felvidék történelmi és kulturális kincseivel, ellátogattunk többek között Kassára, Lőcsére, Késmárkra, Szepes várához és a festői Dunajec vidékén tutajoztunk. Barangoltunk várakban és történelmi belvárosokban, gyönyörködtünk a Tátra lenyűgöző panorámájában, túráztunk a Szlovák Paradicsomban, és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Köszönjük a le


Első részvételünk az Agyban nagy matematikaversenyen
Iskolánk tanulói idén először vettek részt az Agyban nagy matematikaversenyen, ahol két csapat képviselte intézményünket. Az egyik csapat tagjai Borsodi Bence és Szabó Rozina voltak, míg a másik csapatban Bálint Tamás és Papp Nándor versenyzett. Az első fordulóban mindkét csapat szépen helytállt. Külön kiemelendő a két fiúból álló csapat teljesítménye, akik Csongrád-Csanád vármegyében, a másodikosok között a nagyszerű 2. helyezést érték el, így továbbjutottak a második fordul


♟️ Két tehetségünk az országos döntőben
Budapesten rendezték meg a 2025/2026-os tanév Országos Egyéni Sakk Diákolimpia országos döntőjét. A rangos versenyen azok a tanulók vehettek részt, akik saját megyéjükben bajnoki címet szereztek. Nagy büszkeség számunkra, hogy iskolánkat két tanuló is képviselte a megmérettetésen. Oláh Kitti Maja a lányok 4. korcsoportjában (2011–2012) a 11. helyen végzett, míg Varga Dóra a 3. korcsoportban (2013–2014) a 18. helyet szerezte meg. Nagyon büszkék vagyunk a lányokra! Szívből grat












.jpg)




