Szent László király „a keresztény lovagok oszlopa”
Egykor régen, éltek olyan nemes, és alázatos emberek, akik Isten és az emberek szolgálatának áldozták földi életüket. Mindenben követték katolikus hitüket, és ha kellett, még legbecsesebb kincsüket, az életüket is készek voltak feláldozni Jézus Krisztusért, hitükért, és az Egyházért. Életútjukon pedig jó példájukkal segítettek embertársaiknak abban, hogy megtalálják az Istenhez vezető utat.
Iskolánk névadója, Árpád-házi Szent László is közéjük tartozik, és élete során fontos szerepet vállalt a katolikus hit terjesztésében, miközben ő maga is példamutató keresztényként, Istennek tetsző életet élt.
1.Béla király középső gyermekeként látta meg a napvilágot 1046-ban, és testvéreivel egyetemben, lengyel származású édesanyjuktól tanult meg imádkozni. Esténként szép himnuszokat, zsoltárokat énekeltek latinul, és a lant pengetését is elsajátították. Édesapjuktól a kardforgatást, és a vadászat mesterségét tanulták meg, és László, aki a keresztségben a Vladiszláv nevet kapta, már gyermekként elhatározta, hogy „az Úr Jézus lovagja” lesz. Életerős fiatalemberré és jellemben egyenes, tettre kész herceggé nőtte ki magát, aki a korabeli feljegyzések szerin t őse, Árpád fejedelem hasonmása lett.
Mindenkinél fejjel magasabb, daliás termetű volt. Csatabárdját úgy forgatta, mint valami játékszert. A csatákban élen járt Szög nevű legendás lova hátán. Sok csatát nyert kunok, besenyők és keleti pogány népek ellen, és már huszonévesen apja csapatainak vezére lett.
Bármennyire nem fűtötte őt az uralomvágy, apja és bátyja halála után az ország nagyjai, szabadkozása ellenére, őt tartották legméltóbbnak Szent István király koronájára. Uralkodásakor országára a hosszú háborúskodás és viszálykodás után, a béke szép időszaka köszöntött rá.
László király bőkezű uralkodó volt. Kolostorokat építtetett, melyekben a bencés szerzeteseknek köszönhetően iskolák nyílhattak, ahol a magyar növendékeket betűvetésre, számtanra, földművelésre oktatták. A nagy király az egyházban népének gondviselő anyját látta, Szűz Máriában pedig az ország patrónusát, akinek tiszteletére szerte az országban kápolnákat építtetett.
Megbocsátó volt, mert engedélyt kért a pápától, hogy oltárra emeltesse, szentté avattassa azt az István királyt, aki nagyapját Vazult megvakíttatta, és apját Bélát, családjával együtt Lengyelországba száműzte. De legfőképpen alázatos, és keresztény élete miatt tekintették őt szentnek, már életében. Fontos elhatározások előtt imába mélyedt, és legtöbbször éjszakákat virrasztott a templomban, Istenhez fohászkodva. És az Isten szerette őt. hiszen csodákat tett a kedvéért, segítette őt a küzdelmeiben.
Nem véletlen, hogy halála után sok-sok évvel is csodálattal, és szeretettel emlegetjük az ő emlékét.
„Olyan személyisége ő történelmünknek, akire nem borulhat a feledés homálya. Mindannyiunknál fejjel magasabbnak és szívben nemesebbnek tartjuk őt kilenc évszázad múltával is.”
Mérhetetlen hite, lelki nagysága , emberszeretete, alázatossága mindannyiunk számára követendő példa és út, és hisszük, hogyha követjük útmutatásait ,jó irányt választunk jövőnk építése érdekében, és Isten áldása is velünk lesz utunkon.