top of page

Roller

Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy a Szent László Apródjainak Oktatásáért Alapítvány elérte első kitűzött célját. Beszereztünk iskolánk diákjai részére 23 db rollert, mellyel a gyerekekek könnyedén kijuthatnak az iskolakertbe, a Móradombi sportcsarnokba, az uszodába, vagy csak egy kis kiruccanásra a város szélére. Az ötlet már régóta foglalkoztatott bennünket, hogy hogyan segíthetnénk azon szülőknek, akik gyermekei Zákányszékről, Domaszékről, Ásotthalomról, vagy külterületről járnak az iskolába, de kerékpárral a távolság miatt nem tudnak átjönni, az autóba sem fér be a bicikli, de az osztály kerékpárral menne valahova. Milyen jó lenne, ha tudnánk nekik kölcsönadni. A segítségetekkel az ötlet megvalósult! Ezúton szeretnénk megköszönni nektek szülőknek az anyagi támogatást, hogy ilyen gyorsan meglett a fedezet a rollerekre. Továbbá hálásan köszönjük Mórahalom Város Önkormányzatának, Nógrádi Zoltán polgármester úrnak, hogy jelentős támogatásukkal ők is hozzájárultak, hogy egyszerre akár egy osztálynyi gyerek is tudjon rollerrel közlekedni.

Tegnap dr. Vághy Richárd elnök úr ünnepélyes keretek között átadta a járműveket a gyerekeknek, és felhívta a figyelmet az óvatos, és körültekintő közlekedésre is. A gyerekek pedig boldogan köröztek egyet az első próbaúton, az udvaron.





Legutóbbi hírek
bottom of page