Projektnap
Árkon-bokron keresztül - avagy projektnap az iskolában
Március 26-án szombaton a projektnapunkra zöld jeles ünnepeket választottunk témául: az erdők és a víz világnapját. Emellett a Szeged-Csanádi Egyházmegye Tesz Vesz Tavasz pályázati felhívására is készültünk tanulóinkkal.
Az osztályok beszélgetéssel, vershallgatással és rövid filmek megtekintésével hangolódtak rá a fent említett jeles napokra. Ezt követően tantermi és szabadtéri foglalkozásokon vettek részt, elméleti, gyakorlati és játékos feladatokkal töltötték a napot.
Az alsósok például a víz körforgásával és jelentőségével foglalkoztak, valamint újrahasznosított hulladékból tengeri állatokat készítettek. Emellett sok-sok környezetvédelmi játékkal színesítették a tanító nénik a gyerekek napját.
A felsősök csoportmunkában dolgoztak: például megmérték a tér fáinak magasságát és megközelítőleg kiszámították azok életkorát. Kiszámolták a vízlábnyomukat, majd ötleteket gyűjtöttek ennek csökkentésére.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Tesz Vesz Tavasz pályázati felhívására tanulóink plakátokat készítettek hulladékból az újrahasznosítás érdekében, TikTok-videókat készítettek arról, miért érdemes óvni a természetet, valamint háromnapos projekteket állítottak össze a teremtett világ védelme nevében.
Büszkén mondhatjuk, hogy igen mozgalmas napunk volt, sok természetvédelmi és fenntarthatósági témával foglalkoztunk. Ökoiskolaként fontosnak tartjuk, hogy diákjaink megismerjék ezeket a témákat és a hozzájuk kapcsolódó sürgető kérdéseket, s ezzel cselekvésre ösztönözzük őket.
Comments