top of page

Sportnap

2018. szeptember 28-án rendezte meg a Magyar Diáksport Szövetség az Európai Diáksport Napját, melyre országos szinten ezerkétszáz iskola regisztrált és közel négyszázezer gyerek vett részt. A mi iskolánk tanulói is jelen voltak ezen a kezdeményezésen, melynek keretein belül reggel egy közös bemelegítést követően elrajtoltak és lefutották a 2018 m-es távot. A kicsik és a nagyok is egyaránt lelkesek voltak, már a bemelegítésnél kivirultak és várták a sípot, ami a nagy rajtot jelentette. Először a felsős tagozatos gyerekek indultak el, őket követték az alsós diákok, akik még ha rövidebb távot is teljesítettek, de a végére még így is kipirultak. A már beérkezett tanulók az utolsó pár métereken tapssal és éljenzéssel fogadták az újonnan érkezőket, akik ennek hallatán még lelkesebben futották le a maradék távot. A futás nagyon jó hangulatban telt el és ezt követően a nap további részében ezt a lendületet vitték tovább. A nap folyamán a gyerekek még segítettek a papírpakolásban is, aminek gyűjtését előző nap rendezte meg az iskola. Hatalmas mennyiségű papír és pet palack gyűlt össze, amit ezúton is köszönünk mindenkinek, aki fáradozott érte.

Legutóbbi hírek

Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom 

bottom of page