Adventi forgatag

Idei tanévben is megrendezésre került iskolánk hagyományos adventi programja, az Adventi forgatag, melynek ebben a tanévben is a város Piaccsarnoka adott otthont. A karácsonyi vásárunkra az osztályok készülhettek portékáikkal, melyeket fabatkákért árultak. A gyerekek maguk gazdálkodhattak a „pénzükkel”, oszthatták be, tervezhették meg, hogy mit szeretnének. De nem csak vásárlóként próbálhatták ki magukat tanulóink, hanem a szülők segítségével árulhattak is. Már a meghirdetett időpont előtt igazi piaci hangulat uralkodott a csarnokban, a kofák hangosan kínálták áruikat, a vásárlók igyekeztek a legszebb darabokat mihamarabb megszerezni. Ajándékok, csecsebecsék sokasága lapult hamarosan a gyerekek kosaraiban, dobozaiban. A megéhezett, megszomjazott vásárlók pedig finom süteményekkel, pizzával, teával csillapíthatták éhségüket. A vásárunk nevéhez híven igazi forgatag volt. A sok-sok igényesen elkészített áru gyorsan gazdára talált és a gyerekek gondolva családjukra, szeretteikre is, meg is vásárolhatták a karácsonyi ajándékaikat is.

Legutóbbi hírek

Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom