top of page

Új iskola, új év, új remények


Egy új intézmény születését legalább olyan izgatott és reményekkel teli várakozás előzi meg, mint egy újszülöttét. Ezért örömmel jelentjük, megszülettünk! 2017. szeptember 1-től Szent László Katolikus Általános Iskola néven megkezdjük első önálló lépéseinket, melyhez sokan szavaztak nekünk bizalmat. Elsősorban alapítónk, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, élén Kiss-Rigó László püspök úrral, és természetesen a fenntartói jogokat gyakorló Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság, valamint Mórahalom város vezetése, különös tekintettel Nógrádi Zoltán polgármester úrra, aki szívügyének tekintette, hogy a városnak legyen olyan oktatási intézménye is, ahol különösen fontos a gyermekek keresztény szellemben történő nevelése. A szívünknek legkedvesebb megerősítés pedig azoktól a szülőktől érkezett, akik a felmerülő nehézségek ellenére is bíztak bennünk, és abban, hogy gyermekeik jó kezekbe kerülnek. Intézményünkbe íratták legféltettebb kincseiket, gyermekeiket, és megerősítettek minket abban a hitünkben, hogy iskolánknak van létjogosultsága. A 2017/18. tanévben szeptember 1-jén 6 évfolyamon 198 kis- és nagydiák ül be az iskolapadokba. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” Vass Albert gondolatait mi is magunkénak valljuk, hiszen valóban meggyőződésünk, hogy csak a szülőkkel, gyermekekkel és pedagógustársakkal összefogva tudunk majd továbbra is szeretetteljes légkört teremteni, és szép eredményeket felmutatni megújult intézményünkben. Ezért is gondoltuk azt, hogy a zökkenőmentes kezdést elősegítendő, az újonnan érkező nebulóknak és osztályfőnökeiknek 2017. augusztus 29-én Fecskenapot tartunk, ahol játékos feladatokon keresztül barátkozhatnak, és ismerkedhetnek meg egymással a gyermekek és tanítóik. Az előttünk álló időszakról gondolkodva sokat törtük a fejünket azon, hogy mi jellemzi majd leginkább első önálló tanévünket, és arra a megállapításra jutottunk, hogy talán egy afrikai szólás tükrözi leginkább jelen helyzetünket: „Sok kis ember, sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz, megváltoztathatja a világ arcát” Ezekkel a gondolatokkal kívánunk minden érintettnek áldott, és eredményes új tanévet.

Kovács Éva

Legutóbbi hírek
bottom of page