„Hófödte álom” a Fővárosi Nagycirkuszban


A Lázár Ervin Program keretein belül a 2019/2020-as tanévben az ország valamennyi hatodik osztályos tanulója ellátogathat a Fővárosi Nagycirkuszba, és megismerkedhet a cirkuszművészet különleges eszköztárával. A program keretében 2020. 01.29-én iskolánk hatodikosai is Budapestre utazhattak sok-sok más településről érkező diáktársukkal egyetemben, hogy egy igazán különleges és látványos előadást tekintsenek meg. Gyönyörködhettek a Kínából, Oroszországból, Amerikai Egyesült Államokból, Fehéroroszországból, Spanyolországból, Olaszországból és nem utolsó sorban Magyarországról érkezett cirkuszművészek, sokszor lélegzetet is elállító produkciójában. Zsonglőrök, artisták, légtornászok, bohócok, lovaikon szédületes gyorsasággal vágtázó kozák harcosok szórakoztatták a „nagyérdemű közönséget”. Az egyik legkülönlegesebb produkciót a Chinese Ball Juggling elnevezésű zsonglőrcsapat adta elő. Egy igazi szenzációnak, egy vadonatúj zsonglőrszámnak lehettünk szemtanúi, amelyet még sohasem látott a világ, mert a kínai Nemzeti Akrobata Iskola növendékei, a három ikerlányból és egy fiúból álló csapat, egy megállapodás értelmében Budapestre hozta el a világpremiert. Lélegzetelállító volt, és egyben hihetetlen is, hogy mire képes az emberi kitartás.

Kicsit fáradtan, de feledhetetlen élményekkel tértünk haza.


Legutóbbi hírek

Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom