Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom  

Hittanverseny arannyal, ezüsttel

May 20, 2019

 

 

 

 

Az egyházmegyei hittanversenyen ebben a tanévben mindhárom korosztályban indultak mórahalmi csapatok, és valamennyien igen szép eredménnyel térhettek haza május 18-án a Karolina Iskolában megrendezett döntőről. Témánk idén – a 2020-as budapesti Eucharisztikus Kongresszusra készülve – az Oltáriszentség megismerése volt, kezdve a bibliai alapokkal, katekézissel és művészettörténettel. A verseny lebonyolításában idén a levelezős 1. fordulót egy térségi megmérettetés követte, ennek megnyerése után kerültek a szegedi döntőbe a hittanosok. 
Az izgalmas és néha meglehetősen nehéz kérdések kiértékelése alatt diákjaink bekapcsolódhattak a Karolina majális forgatagába, így gyorsan elszaladt a várakozás ideje a vásárolgatással, finomságok kóstolgatásával, játékok kipróbálásával.
Az eredményhirdetésnél nagy örömünkre (és kis bánatunkra) két csapatunk is egy-egy ponttal lemaradva ért el második helyet, míg legnagyobbjaink ismét megnyerték korcsoportjuk versenyét.
Gratulálunk a 3. osztályos Szent László király csapatnak (Fábián Tamás, Márton Julianna, Soór Benedek), az 5-es Isten 3 bárányának (Márton Krisztina, Varga Nóra, Varga Sára), és a 7-8. osztályosok között diadalmaskodó Szent László húgainak: Márton Eszternek és Szécsi Ágnesnek. 

 

Márton Gábor
hitoktató
 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Legutóbbi hírek
Please reload