NyelvÉSZek
A Bendegúz Akadémia idén is megrendezte hagyományos nyelvÉSZ versenyét. Az első fordulót minden résztvevő a saját iskolájában írta még februárban. Ennek eredménye alapján iskolánkból 5 tanulót hívtak be a megyei fordulóba.
Március 22-én Soór Benedek (3. b), Börcsök Borostyán és Talmácsi Luca (6. b), Csóti Nikolett és Tóth-Godó Benedek (7. o.) vehetett részt a rangos versenyen. A szokásokhoz híven a megyei döntőt a szegedi Arany János Általános Iskolában szervezték meg. A versenyfeladatok megírása után büfével és tornabemutatóval kedveskedtek a gyerekeknek és kísérőiknek. Láthattunk egyéni és csoportos számokat több korosztály képviselőitől. Ezután következett az eredményhirdetés, ahol az első nyolc helyezettet hirdették ki minden évfolyamon. Az elsők bejutottak a májusi országos döntőre, amit szintén Szegeden rendeznek meg. Talmácsi Luca 2. lett, Börcsök Borostyán 9., Tóth-Godó Beni 16., Soór Beni 20., Csóti Niki pedig a 27. helyen végzett. Mindannyiuknak gratulálunk!