Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom  

Fedorka és SoseVolt VersNap Szekszárdon

April 24, 2019

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy versenyfelhívás, ami az ország másik felébe, Szekszárdra hívott verset mondani. A Fedorka a 8-10 és a 11-12 évesek megmérettetése, a SoseVolt pedig a 13-14 és 15-16 éveseké. Az előzetes feladatnak megfelelően videófelvételen küldtünk el egy-egy kortárs költő által írt verset. Iskolánkból 2 vállalkozó szellemű diák akadt, akit behívták a döntőre.
Április 6-án szombaton útra is kelt a kis csapat Szekszárdra. Rövid megnyitó után kezdetét vette az 1. forduló: elő kellett adni azt a verset, amelyet felvételről már hallhatott a zsűri – csak ezúttal élőben. Ezután hosszabb szünet következett, melybe egy kis városnézés, ebéd és fagyizás is belefért.
Ebéd után kicsit nehéz volt visszaállni a verseny menetébe: következett ugyanis a 2. kör, azaz a második vers elszavalása. Szavalók és kísérők egyaránt nagyon elfáradtak a produkciók végére.
Délután 5.30-kor kezdődött a várva várt eredményhirdetés. Minden résztvevő minősítést és ajándékcsomagot kapott. Mindkét versenyzőnk,  Harangozó Eszter (6. a) és Tóth-Godó Benedek (7. o.) ezüst minősítést szerzett. 
Mindkettejüknek gratulálunk és további sikeres szavalást kívánunk! 
 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Legutóbbi hírek
Please reload