Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom  

Díjkiosztón jártunk

May 31, 2018

 

Tóth-Godó Benedek, iskolánk 6. osztályos tanulója februárban megnyerte a Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulóját, ezért meghívást kapott az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett díjkiosztó ünnepségre.
A gálára május 31-én délután került sor Szegeden. A műsort a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola vonós és húros hangszereseinek koncertje nyitotta meg. Ünnepi beszéd és köszöntő után került sor az Oktatási Hivatal által szervezett Csongrád megyei versenyeken helyezést elért tanulók jutalmazására. Egymás után vonultak ki a különböző tantárgyi versenyek díjazottjai, akik a színpadon könyvutalványt és oklevelet, felkészítőik pedig virágot és oklevelet vehettek át Hadházi Ilonától, a hivatal főosztályvezetőjétől. 
A rendezvény mottója megszívlelendő: „A tehetség adomány. Meghatározása valószínűleg annyira bonyolult, hogy az egyszerűség kedvéért csak azt mondjuk, Isten adta.” (Bráda Tibor)
Az eredményhirdetés végén közös vastapssal jutalmaztuk a díjazottakat. Felemelő pillanat volt!

 


 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Legutóbbi hírek
Please reload