Jótékonysági Batyus Buli

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Szent László Katolikus Általános Iskola Szülői Munkaközössége által szervezett Jótékonysági Batyus Buli. Az estének az ízlésesen feldíszített Norvég Ház adott otthont, ahol is szép számmal képviseltették magukat a szülők és pedagógusok egyaránt. A batyus jellegből adódóan mindenki kivette a részét a sütés-főzésből, így estére kelvén finomságok tömkelegével felpakolva érkeztek a vendégek, akiket finom kisüstivel vártak a lelkes szervezők. A talpalávalót a Drusza Band szolgáltatta, majd mai slágerekre is rophatták a táncot a vidám kedvű résztvevők. A tombola felajánlások is szép számmal összegyűltek, így mindenki izgatottan várhatta, hogy Fortuna kegyeltje lesz-e? A bál bevételét gazdagították az önkéntes támogatójegyek is, és a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az idei évben is, az iskolai rendezvényeket szeretné támogatni belőle a Szülői Munkaközösség. Reméljük jövőre is megrendezésre kerül ez a szép és hasznos esemény, és ezzel is segíthetünk színesebbé és eredményesebbé tenni az iskolai élet színterein folyó munkát. Köszönet érte mindenkinek, aki munkájával, jelenlétével és minden létező módon segítette a bál megvalósulását.



Legutóbbi hírek