Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom  

Író- olvasó találkozó Bosnyák Viktóriával

November 23, 2017

2017. november 23-án délután, a mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közöségi Ház szervezésében, a Szent László Katolikus Általános Iskola kisdiákjai, Bosnyák Viktória író és műfordítóval találkozhattak.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az író-olvasó találkozót két csoportban szervezték meg a könyvtár dolgozói, akik barátságos sokpárnás kuckóvá alakított olvasóteremmel várták az írónőt, a lelkes kis olvasókat és tanáraikat.
A bemutatkozás után egyből jött a kérdés: ki az, aki már volt író- olvasó találkozón? Nem sok kéz lendült a magasba, ezért különösen jó ötletnek bizonyult a könyvtár részéről a találkozó megszervezése, hiszen ezidáig, személyesen nem sokszor találkozhattak kisdiákjaink az általuk olvasott könyvek íróival.
      Kiderült többek között az is, hogy még idén meglesz Viktória ezredik író- olvasó találkozója, mert nagyon fontosnak tartja az olvasókkal való kapcsolattartást.
- Hajtok a millióra! - mondta, majd kérte a gyerekeket, hogy ha van kérdésük, akkor tegyék fel azt bátran. A gyerekek kezdeti félénksége gyorsan felengedett, és kíméletlenül bombázták őt a kérdéseikkel, amelyek sok érdekességre fényt derítettek:
-    Mióta ír? -kérdezték a gyerekek, mire a tréfás és frappáns válasz a következő volt:
-    Hét éves korom óta, ugyanis akkor ismerkedtem meg a betűkkel! 
-    Hogyan lett író? - fogalmaztuk át a kérdést mosolyogva.
    A most 51 éves írónő örömmel mesélte el, hogy 34 évesen írta első ifjúsági regényét, a Tündérboszorkányt. Sári és Dóri (az írónő két lánya), a tizedik születésnapjukra készülődtek, és kutyát szerettek volna, de az írónő férje nem igazán díjazta az ötletet, így helyette, mivel jó anya szeretett volna lenni, írt nekik egy könyvet.
     Azóta rendületlenül ír, és ennek köszönhetően már 19 könyve jelent meg, és nemsokára egy újabbal örvendeztet meg minket, ami egy kaméleonról fog szólni. Az „ihlet” általában esténként keríti hatalmába, és gyakran hajnali háromig dolgozik a nappaliban ülve, egy kék karosszékben, a kék laptopja előtt.
    A jó hangulatú beszélgetés során megismerhettük még egyes regényeinek hátterét, bemutatta érdekes nevű szereplőit, elmesélte a meseírás tuti tippjét. (Olvasni, olvasni és olvasni kell sokat.) Megtudtuk, hogy sokszor valóságos személyekről szólnak a történetek. Pl: Klott Gatya nem más, mint a „szőrösszívű” tesitanár, aki egy rózsacsokorral hálálta meg, hogy megörökítette őt könyvében. Viktória bemutatta azokat a könyveit is, amelyek segítik a helyesírást. A Sirály a király segítségével a szavainkban szereplő j és ly írása válik könnyebbé.
   Humorral fűszerezett, érzékletes előadása során, igazán részletes bepillantást nyerhettünk az írónő képzeletvilágába, és beigazolódott a gondolat, hogy kortárs íróval találkozni mindig egy különleges élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt.
   Jó társaságban sajnos repül az idő, így a találkozó végén már csak arra volt lehetőség, hogy a könyvek mellett, a gyerekek által készített könyvjelzők is dedikálásra kerüljenek.
             KÖSZÖNJÜK A SZÉP DÉLUTÁNT KEDVES VIKTÓRIA!

 


 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Legutóbbi hírek
Please reload