Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom  

Egészséghét

November 3, 2017

Az egészséghét kapcsán a harmadik évfolyamon tanuló diákok témája az egészséges táplálkozás volt. Miután megpróbáltak egész héten csoki- és cukorkamentesen táplálkozni és rengeteg gyümölcsöt elfogyasztani, környezetismeret óra keretein belül vendégül látták Masa Andrea védőnőt, aki a zöldségfélékkel igyekezett megbarátkoztatni a gyerekeket. Átismételték a korábbi ismereteiket és megismerkedtek a rostok szerepével is. Alapos kézmosás után a gyerekek saját kezűleg tisztították meg és szeletelték fel a különböző finomságokat. Mivel a zöldségeket nyersen a legcélszerűbb enni, így először nyersen majd " csodakrémmel" ízlelgették a gyerekek. Volt akinek csak az uborka, volt akinek még a cukkini és zeller is tetszett. A vélemények megoszlottak, egy dolog viszont tény: mindenki életben maradt!

Október 24-én délután, az egészséghét keretében eljött az első osztályba Masa Andrea védőnő. Látogatásának célja az volt, hogy megtanulják a gyerekek a helyes fogápolás lépéseit. A fogak szerepéről, az egészséges táplálkozásról és a fogmosásról is sokat beszélgettek. A programot fogmosással és varázslattal zárták. Andi néni varázstablettája megmutatta, hogy ki volt elég figyelmes ezen a délutáni foglalkozáson.

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Legutóbbi hírek
Please reload