Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom  

Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafüzért!

October 18, 2017

 

A gyermek rózsafüzér akciót 2005-ben, Venezuelában indították el. Az alapötletet Szent Pio atya egyik mondása adta, ami így hangzik: „Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafüzért!”. Innen a kezdeményezés elnevezése is. A katolikus egyházban az október a rózsafüzér hónapja.
A világméretű katolikus segélyszervezet, a „Kirche in Not” (Szükséget Szenvedő Egyház) az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért nevet viselő kezdeményezésen való részvételre szólított fel. Október 18-án helyi idő szerint 9 órakor a világ minden táján különböző korú gyermekek összegyűltek, hogy együtt imádkozzanak az egységért és a békéért. 
Ebbe a szeretetkapcsolatba csatlakozott be a Szent László Katolikus Általános Iskola is, Márton Gábor hitoktató kezdeményezésére. Az ima megszervezésével, lebonyolításával Molnár Dolli Katalin tanítónőt bízták meg.
A 4. a osztályos kisdiákok voltak a rózsafüzér előimádkozói. Természetesen az imádkozásban részt vettek az iskola tanulói, valamint Joó Balázs atya és a tanítók is. Az ájtatosságot a tornaszobában bonyolítottuk le. Itt előre kihelyezett lapokat találtak a gyerekek, amire minden osztály írhatott kérést, szándékot a Szűzanyához.
Öröm volt megtapasztalni - annak ellenére, hogy önkéntes volt a részvétel -, hogy nagyon sokan bekapcsolódtak ebbe a kezdeményezésbe.   
Mély, bensőséges légkörben telt el a rózsafüzér elimádkozása, mely után az atya áldásával folytatódott a tanítás. 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Legutóbbi hírek
Please reload