Úszás Diákolimpia Országos Döntő


Március 20-án Debrecenben rendezték meg az Úszás Diákolimpia országos döntőjét, ahová iskolánk tanulója, Haumann Tódor is bejutott a megyei versenyen nyújtott teljesítményével. A IV. korcsoportos fiúk mellúszás döntőjében három futamot rendeztek. Tódor az elsőben indult volna két másik versenyzővel. A verseny előtti izgatott percekben derült ki azonban, hogy a másik két diák nem jelent meg, így egyedül kellett úsznia. Minden úszó tudja, milyen nehéz egyedül úszni, csak az időmérővel versenyezni. Tódor mégis vállalta a megmérettetést. Az egész uszoda egyként lelkesítette, éljenezte Tódort a versenye alatt, amiből ő előnyt tudott kovácsolni és egy hatalmas hajrával megúszta a kitűzött célt. Ez az idő, ebben az igen erős mezőnyben, a 14. helyezést eredményezte!

Gratulálunk a versenyen való helytálláshoz!

Legutóbbi hírek